Hídknap Faipari Kft.

Küldetésünk

A felméréstől kezdve, a gyártáson keresztül, egészen a szállításig teljes odafigyeléssel végezzük a munkánkat. Ez egy komplex folyamat, amelyben könnyű hibázni. Azon dolgozunk, hogy ezeket a hibákat elkerüljük és első osztályú termékkel örvendeztessük meg megrendelőinket.

Ez a hitvallás vezetett oda, hogy rendszeresen keresnek minket a régebbi ügyfeleink ajánlására. Úgy gondoljuk ennél jobb visszaigazolás nem kell egy vállalkozás életében!

Kezdetek

Gyomaendrődön nagy hagyománya van az asztalos mesterségnek, amely a sokáig tartó eredményes oktatásnak köszönhető. Ezt a vonalat folytatta a Hídknap Faipari Kft. 2001-es alapításától kezdve. Két jó barát Hídvégi László és Knapcsek Lajos ekkor gondolta úgy, hogy egy közös vállalkozást indít ezen a területen. Az első gondolatuk, hogy a bútorgyártásra rendezkednek be nem állta ki az idő próbáját, ezért a nyílászáró lett az új profil.

Kezdetben az anyagot utánfutós mennyiségben vettük. Fokozatosan bővült a létszám és a lehetőségekhez képest gyarapodott a géppark is. A gazdasági körülmények akadályait összeszorított fogakkal sikerült átvészelni. Pályázati források útján megújult a festőműhely és termelékenyebb gépek lettek csatasorba állítva.

Napjaink

Hídvégi Laci bácsi halálával a két család útjai külön váltak és a cég immáron egy kézben összpontosult. Az évek során kialakult kapcsolatrendszernek köszönhetően stabil megrendelői bázis alakult ki, amelynek nagy része kivitelezői megrendelés. A jelenleg zajló műemléki felújításokba is be tudtunk kapcsolódni, ebben jelentős szakértelmet szereztünk. Az üzemi termelés során keletkezett hulladékból brikettet készítünk, mellyel a lakossági tüzelő igényeket kielégítjük.

Az üzem és az irodaház eddig a régi időket idézte fel, most jutottunk el oda, hogy pályázati keretből hőtechnikailag és esztétikailag is a mai követelményeknek megfelelően felújítjuk.

Egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az Internetes kommunikációra, amellyel szeretnénk szélesebb körben is megismertetni munkáinkat.

Termékeink, tevékenységünk

Minden ami fa

  • Egy kerti kiülő és egy kocsibeálló sem megoldhatatlan feladat számunkra.
  • Jelölőkarókat is készítünk széles mérettartományban.
  • Lépcső az egyszerűtől a bonyolultig.

Nyílászáró gyártás, beépítés

  • Műemléki ajtók, ablakok
  • Ablak két rétegű üvegezéssel 68 mm vastagságú profillal
  • Ablak három rétegű üvegezéssel ablak 88 mm vastagságú profillal
  • Belső ajtók, állítható tokkal
  • Bejárati ajtó 68 mm vagy 88 mm vastagságú profillal

Brikett

100 % száraz vegyes fenyő forgácsból
ésfűrészporból készül.

Minimális hamutartalom
Könnyű és kényelmes használat.

Kandallóba és kazánba is kiváló
22 kg-os zsákokban.

Bútor

A megrendelő igényeire és elképzeléseihez igazítva:

Konyhabútor

Fürdőszobai bútor

Gardrób szekrény

Éjjeli szekrény

Ágy

Szék

Fűrészáru, lapáru

Nagy raktárkészlettel rendelkezünk és rövid időn belül beszerezzük az alábbi anyagokat:

Luc- és borovifenyő deszka, palló
Bükk, tölgy, akác deszka, palló
Hossztoldott, rétegragasztott frízanyagok
Laminált faforgácslapok
Rétegelt lemezek

Minden ami fa

  • Egy kerti kiülő és egy kocsibeálló sem megoldhatatlan feladat számunkra.
  • Jelölőkarókat is készítünk széles mérettartományban.
  • Lépcső az egyszerűtől a bonyolultig.

Nyílászáró gyártás, beépítés

  • Műemléki ajtók, ablakok
  • Ablak két rétegű üvegezéssel 68 mm vastagságú profillal
  • Ablak három rétegű üvegezéssel ablak 88 mm vastagságú profillal
  • Belső ajtók, állítható tokkal
  • Bejárati ajtó 68 mm vagy 88 mm vastagságú profillal

Brikett

100 % száraz vegyes fenyő forgácsból
ésfűrészporból készül.

Minimális hamutartalom
Könnyű és kényelmes használat.

Kandallóba és kazánba is kiváló
22 kg-os zsákokban.

Bútor

A megrendelő igényeire és elképzeléseihez igazítva:

Konyhabútor

Fürdőszobai bútor

Gardrób szekrény

Éjjeli szekrény

Ágy

Szék

Fűrészáru, lapáru

Nagy raktárkészlettel rendelkezünk és rövid időn belül beszerezzük az alábbi anyagokat:

Luc- és borovifenyő deszka, palló
Bükk, tölgy, akác deszka, palló
Hossztoldott, rétegragasztott frízanyagok
Laminált faforgácslapok
Rétegelt lemezek

Knapcsek Lajos

Knapcsek Lajos

+36-30/9531-355
hidknap@hidknap.hu

Knapcsek Ádám

Knapcsek Ádám

+36-30/7580-280
hidknap@hidknap.hu

Klein Viktor

Klein Viktor

+36-30/8896-601
hidknap@hidknap.hu

Pályázataink

Kedvezményezett neve: Hídknap Faipari Kft.
Projekt címe: Energiamegtakarítási felújítás a Hídknap Faipari Kft. műhely és iroda épületén

Szerződött támogatás összege: 21.750.000 Ft
Visszatérítendő hitel összege: 12.060.000 Ft
Támogatás mértéke %-ban: 43.5 %

A projekt tartalmának bemutatása: A Hídknap Faipari Kft. 2001-es alapítása óta a piacon való pozíciójának megszilárdítására törekedett, ezért a termelő egységek korszerűsítésére nem maradt megfelelő energia és anyagi fedezet sem. A pályázat remek lehetőséget teremtett arra, hogy ezt a hiányosságot pótoljuk. Az üzemrész külső homlokzati hőszigetelése lemeztakarással és mennyezeti hőszigetelése, illetve az irodaház homlokzati hőszigetelése nemesvakolattal és mennyezeti hőszigetelése szerepel a tervekben. Megújuló energiaforrásként napelem kerül elhelyezésre az üzem tetejére. A hőtechnikai jellemzők megváltozásával kevesebb fűtési igény jelentkezik és a komfortérzet is javul.
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2020.09.30.
Projekt azonosító száma: GINOP-4.1.1-8-4-4-16-2018-00303
C tábla